
Immáron 10 éve, hogy önismereti utamat megkezdtem, ami odavezetett, hogy adótanácsadóból pszichológussá váltam. Számomra ez egy fajta körforgás, korábban mások támogattak engem, ma már én is támogatok másokat abban, hogy nehézségeiket, elakadásaikat leküzdhessék. Megtisztelő számomra az a bizalom, amivel megilletnek, azok akik segítőjüknek választanak egy megterhelő életszakaszban. Kislányom születése hozta meg az igazi áttörést számomra, ezután körvonalazódott bennem, hogy leginkább a szülői sors az, ami engem hív. Így családok, szülők és gyermekek új egyensúlyának a megtalálását kiemelt területként kezelem.
Szakmai önéletrajz
Pszichológusi diplomámat az ELTE-n szereztem tanácsadás-és iskolapszichológiai szakirányon. Már a pszichológiai tanulmányaim alatt is fontos volt számomra a segítségnyújtás, ez idő alatt coachként foglalkoztam egyéni problémákkal, elakadásokkal. Szülési szabadságomról visszatérve iskolapszichológusként helyezkedtem el, ahol elsős gyerekektől egészen az érettségi előtt állókig támogatok diákokat.
Pszichológusi munkámat áthatja a rendszerszemlélet, mely az egyének problémáit a kapcsolatokon keresztül, a kapcsolatok rendszerében vizsgálja. Ennek alapja a Magyar Családterápiás Egyesült család- és párterapeuta képzése, amit jelenleg is végzek.

Hasznos tartalmakért kövess Facebookon vagy Instagramon.

