Ránézel és látod, hogy két csík. Alig hiszel a szemednek. Megannyi érzés kavarog benned, hisz már vártad, talán már régóta, lehet sokat is kellett tenned érte, és most itt van. Telik az idő, és a pocaklakóból megszületik a csöppség, aki maga a csoda. Majd hirtelen a hatalmas öröm közepette rád zúdul az egész: Hogy etessem? Igény szerint szoptassam vagy azzal elkényeztetem? Hogy aludjon? Altassam egyáltalán vagy már most az önállóságot tanítsam meg neki? És ahogy növekszik a gyermek, a kérdések egyre csak sorakoznak, benned pedig nő a bizonytalanság. Keresel és kutatsz az interneten, a fórumokon, a csoportokban, hisz manapság már alig van kihez fordulnod. Eltűnt a falu, amiről mindeki beszél, hogy szükség lenne rá egy gyermek felneveléséhez. Otthon vagy, bezárva a négy fal közé a kételyeiddel, és amikor keresed a választ, mindenki mást mond. Megkérdőjelezed, hogy egyáltalán tudod-e ezt csinálni, alkalmas vagy-e rá. Álmatlan éjszakák, kilátástalanság, szorongás, depresszió. Senki nem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz, vagy ha mondták is, el se tudtad képzelni, hogy ennyire kemény is lehet. Van ebből egyáltalán kiút?